Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

文子 *12 - 20

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Az Ég felemeli a Napot és a Holdat, elrendezi a bolygókat és csillagokat, feldíszíti a négy évszakot, és összehangolja a sötétet és világost. Nap hevével felmelegít, éjszakával pihentet, széllel felszárít, esővel és harmattal áztat és nedvesít. Méhéből születnek a lények, de gyermekeit táplálni még senki sem látta; mégis mindegyik fejlődik és gyarapodik. Ő pusztítja el a lényeket, de megölni őket még senki sem látta; mégis mind az enyészeté lesz.

Senki sem tudja, hogyan osztja áldását a bölcs, s mégis áldás száll a házra. Senki sem látja, hogyan hárítja el a vészt, s mégsem történik szerencsétlenség. Rövid időre tervezni hiányt teremt, hosszú időre tervezni többletet jelent.

Csendes, szót nem ejt, de egy szavára az egész világ megremeg – ilyen az, aki a fejlődést az égi elmével irányítja. Ezért amikor a tiszta őszinteséget önmagadban megtalálod, annak ereje mozgásba hozza az Eget.

Ha azonban szembeszállunk az Éggel és erőszakosan bánunk a teremtményekkel, akkor a Nap és a Hold elsötétül, a csillagok letérnek útjukról, a négy évszak összekeveredik, az éjszaka világos lesz, a nappal pedig sötét. A hegyek összeomlanak, a folyók kiszáradnak; télen zápor hull, s nyáron minden megfagy.

A nagy emberek tudják ezt, ezért az erényeket Éggel és Földdel, a fényt Nappal és Holddal, a szívet a szellemekkel, a tisztességet pedig a négy évszakkal egyesítik. Az égi erőt és a földi elmét megragadják, kitartanak az összhang mellett, és feloldódnak annak békéjében. Beutazzák a négy tengert, de házukat el nem hagyják; szokásokat változtatnak meg úgy, hogy az emberek jobbak lesznek, de azt hiszik, hogy a változást ők maguk okozták.”

文子 *12

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Az Úton járó ember a lényegest tökéletes állapotban tartja, a valóságot megőrzi, és nem rongálja testét. Így amikor vészhelyzetbe kerül, tisztasága az Égig emelkedik. Ha sohasem veszíti el a forrást, akkor hogyan lehetne bármiben is sikertelen? Az élet és a halál ugyanaz számára, ezért megfélemlíteni vagy legyőzni egyik sem képes.

A tiszta őszinteség belső megformálódása más emberek szívében vehető észre. Ez az át nem adott Út. Ha bölcs kerül hatalomra, akkor eggyé válik az Úttal, szótlan marad, s a jó mégis minden emberhez eljut. Ezért a ki nem mondott tanítás a legmélyebb.

Ha a távoliakat akarod megközelíteni, akkor hagyd abba az okoskodást; ha a közelieket akarod megközelíteni, akkor ne használj ékes szavakat.

Az égi Út senkit sem utasít el, senkit sem kedvel. Akik megértik, azoknak több van, mint elég, akik nem értik, azoknak semmi sem elég. Akik követik, azoknak hasznukra válik, akik ellene fordulnak, azok szerencsétlenek.”

文子 *13

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Az Út és az erény olyanok, mint a nád és a sás: ha különbözőnek tartod őket, akkor egymástól alig különböznek, ha úgy gondolod, hogy egyformák, akkor nagyon is eltérőek. Ha megvizsgálod őket azt hiheted, hogy üresek, ha átnézel rajtuk rájössz, hogy mégsem üresek.

A bölcs ember olyan, mint a tükör: nem tart meg semmit és nem kutat semmit, hanem visszatükröz. Egyetlen dolgot sem titkol el, és egyetlen embernek sem árt. Aki ezt eléri, az elveszíti, aki elveszíti, az eléri.

Ezért aki az égi összhangot magába fogadja, az olyan, mintha részeg lenne: csak fekszik üdvözülten, s az egyetemes békében vándorol. Ha sohasem hagyja el a forrást, akkor ennek neve: nagy egybeolvadás.

Így lesz hasznos az, akinek semmi haszna nincsen.”

文子 *14

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Az igazi emberek az erényt befogadják, bezárják érzékeik kapuját, félreteszik vágyaikat és szándékaikat, elvetik csiszolt elméjüket, és visszatérnek a végtelenségbe, ahol nem létezik tudatos megismerés. Ott kóborolnak, ahol minden tündöklően tiszta, abban a birodalomban vándorolnak, amelyben az aggodalmat senki sem ismeri. Sötétség az italuk, de szájukból fény árad; minden létezővel összhangban haladnak.”

文子 *16

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Akinek szelleme szétszórt, annak beszéde szóvirágoktól ékes. Aki a tiszta erényt elveszíti, annak cselekedetei álszentek. Aki életerejét arra használja, hogy szavait hallhatóvá és tetteit láthatóvá tegye, annak teste mindenképpen dolgok szolgája lesz.

A szomorúság elpusztítja az életerőt, a cselekvésnek azonban soha nincs vége. Ha a bizonytalanhoz ragaszkodsz, akkor vakságodban egész életed során a világ dolgai kötik kezedet.

Ezért a bölcsek önmagukban az Út művészeteit gyakorolják; jószívűségük és becsületességük nem csak látszat.

Ha tudod, mi a jó a testnek és az érzékeknek, s az éltető szellem harmóniáját őrizve élsz, akkor a bölcsek Útját járod.”

文子 *17

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„A bölcs tökéletes ürességben jár; hagyja, hogy elméje a határtalan térben kóboroljon. Túllép a hagyományokon, és ott halad át, hol nincsenek kapuk. A hangtalant hallgatja és a formátlant szemléli. A társadalom nem korlátozza, annak szokásai nem kötik gúzsba.

Amivel a bölcsek mozgatják a világot, azt az igazi emberek el nem érhetik; amivel a jóságos emberek szokásokat javítanak ki, azt a bölcsek figyelemre sem méltatják. Ha az emberek szokásokba gabalyodnak, akkor testük kötelezettségek szolgájává válik, szellemük pedig kimerül. Így terheiktől képtelenek megszabadulni.

Csak azok nem szabadok, akiknek életét kívülről irányítják.”

文子 *18

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Aki a gyökerek megóvása nélkül próbálkozik egy fa gyógyításával, az nem különbözik attól, aki lebontja a gátat, hogy megállítsa az áradást. Olyan ez, mintha egy köteg aprófával akarnád eloltani a tüzet.

A bölcsek kevés dologgal foglalkoznak, ezért kevés a gondjuk. Nem vágynak sokra, ezért elégedettek. Jóságuk nem erőltetett; bennük szavak nélkül is megbíznak. Nem keresgélnek, ezért mindent megtalálnak, nem törekednek, ezért mindig célba érnek. Szívüket természetességgel töltik meg, őrzik a végső valóságot, magukba zárják az Utat, és segítik az őszinteséget. Így az egész világ őket követi, ahogy a visszhang követi a hangot, ahogy az árnyék követi a formát. Nem máson munkálkodnak ők, mint a gyökereken.”

文子 *19

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Akik éltető szellemüket szétszórják, és zavaros gondolatokon rágódnak, azok képtelenek uralni testüket. Ha a szellem a távolival foglalkozik, akkor a közelit elveszíti.

Ismerd a világot anélkül, hogy kilépnél ajtódon, ismerd az időt anélkül, hogy kinéznél ablakodon. Minél messzebbre mégy, annál kevesebbet tudsz.”

文子 *20

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)