Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

文子 *131 - 140

Lǎozǐ (老子) mondta:

„A világon a legkönnyebb a jót megtenni, a legnehezebb rosszat cselekedni. Jót teszel, amikor békés vagy, nem okoskodsz, visszatérsz igazi természetedhez és a többit elutasítod, ha nem hagyod, hogy bármi elcsábítson, ha örök valódat követed, ha a valóságot megőrzöd és nem változtatsz önmagadon. Így a jót könnyű megtenni.

Rosszat cselekszel, ha gyilkolsz, ha zsarnokoskodsz, ha csalsz és megtévesztesz, ha nyugtalankodsz, ha kapzsi vagy és megtagadod az emberi természetet. Ezért mondják, hogy rosszat cselekedni nehéz.

Ami mostanában nagy bajokat okoz, az az elégedetlenség. Ezért van szükség a hasznos és káros alapjainak, a szerencse és a szerencsétlenség kapuinak vizsgálatára.

A bölcsek semmit sem akarnak és semmit sem kerülnek. Ha akarsz valamit könnyen elveszítheted, ha el akarsz kerülni valamit könnyen belefuthatsz. Ha szíved sóvárog valami után, akkor könnyen elfelejted azt, amit éppen teszel.

Ezért a bölcs figyel tetteire és azok következményeire. Mértékkel fogad el és adakozik, csendesíti vonzalmait és ellenszenveit, és megfékezi örömét és haragját.

Ha tetteid és azok következményei helyénvalók, akkor bajba nem kerülhetsz. Ha mértékkel fogadsz el és adakozol, akkor rossz szó nem érhet. Ha csendesíted vonzalmaid és ellenszenveid, akkor aggodalom hozzád nem férhet. Ha megfékezed örömöd és haragod, akkor gyűlölködés le nem győzhet.

Az Úton járók meg nem érdemelt jutalmat el nem fogadnak; terheket sohasem raknak mások vállára. Ami sajátjuk, azt nem hagyják hátra, ami másoké, abba nem markolnak bele. Csordulásig teltek, de ki sohasem csordulnak; mindig üresek, ezért a legkevesebbel is beérik.

Így amikor az Út tudományát gyakorlod és mértéket tartva önmagadat követed, akkor annyit eszel, hogy éhséged megszűnjön, úgy öltözöl, hogy a hidegtől megóvd magad és melegséget, elégedettséget biztosíts egyetlen testnek.

Ha valaki mértéktelen, nem ismeri az Út tudományát, és rangra, hírnévre vágyik, akkor a világ minden kincse és hatalma sem lesz elég ahhoz, hogy elégedett és boldog legyen.

Ezért a bölcs kiegyensúlyozott és lassú járású. Éltető szellemét önmagában őrzi; egyetlen dolog sem tévesztheti meg.”

文子 *131

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Aki másokat győz le hatalmas, aki önmagát győzi le erős. Erős csak az lehet, aki mások erejét hasznosítja, de mások erejét csak az hasznosíthatja, aki megnyeri azok szívét.

A sikeres vezetés alapja, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat. Az emberek biztonságban érzik magukat, ha nem fosztják meg őket idejüktől. Idejük megmarad, ha feladataik számát csökkentik. A feladatok száma csökkenthető a pazarlás mérséklésével. A pazarlás megfékezésének kulcsa a sóvárgás kioltása. A sóvárgás kioltásának titka az üresség.

Ezért akik ismerik az élet lényegét, azok nem versengenek olyan dolgokért, amiknek az élethez semmi köze. Akik ismerik a sors lényegét, azok nem vesződnek azzal, amit a sors nem befolyásolhat.

Ha a szemek színekben lelik gyönyörüket, ha az íny fenséges ízek után sóvárog, ha a fülek zenére vágynak és az érzékek egymással küzdenek, akkor az alaptermészet megsérül: nap mint nap vágyak törnek elő, és az összhang felborul.”

文子 *132

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„A harag a természet ellen való, a fegyverek a szerencsétlenség hírnökei, a vetélkedés az emberek torzultsága. A cselszövés, a züllöttség, a fegyveres erőszak mind a vezetés kudarcának mutatói, a romlás jelei.

Szerencsétlenséget okozni nem lehet, csakis szerencsétlen embereknek. Jobb az éleket tompítani, a gondokat megoldani, a tudomást egyesíteni és a világba olvadni.

Az emberi természetből és érzésekből fakadón minden ember bölcsnek hiszi magát és gyűlöl mások után kullogni. Ha bölcsnek hiszed magad vitákba bonyolódsz, ha gyűlölsz mások után kullogni, akkor dühös leszel és bajba jutsz. A vitázó, dühös ember elméje megzavarodik és viselkedése tébolyult lesz.”

文子 *133

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Egy dolgot nem egy másik dolog, az egység irányít; az egységet nem az egység, az ember teremti; az embert nem ember, uralkodó vezeti; az uralkodót nem uralkodó, a vágy uralja; a vágyat nem a vágy, a természet mozgatja; a természetet nem a természet, az erény vezeti; az erényt nem az erény, az Út kormányozza.

Mire az Úton járva eljutsz az emberi természet forrásáig, addigra eltűnnek gondjaid és megtisztulsz, de ha sokáig merülsz a világ dolgaiba, akkor megfeledkezel a forrásról, és hamis természetbe öltözöl.

Az emberi természet nem az evés, az öltözködés, a szertartások végzése, és a többi hétköznapi cselekedet; ezek mind a külső dolgai. Az emberi természet az egyensúlyt keresi, a sóvárgás az egyensúlyt borítja fel. Csak azok szakadhatnak el a dolgoktól és találhatnak rá önmagukra, akik szívükkel járják az Utat.

Ha önmagad igazára látsz, akkor nem kerülik el figyelmed mások érzései és természetei sem. Ha nem látod önmagad, akkor tetteid eredménye zűrzavar lesz.

Aki annyira elveszik vágyaiban, hogy megfeledkezik igaz természetéről, annak egyetlen cselekedete sem lehet helyes. Ha így akarod megőrizni egységed, akkor elveszíted tested. Aki nem hallott az Útról, az sohasem találhat rá igaz természetére.

A régi idők bölcsei ezt önmagukban lelték meg, ezért utasításaikat és törvényeiket mindenki betartotta. Mielőtt egy feladathoz fogtak lecsendesítették elméjüket és megtisztították szellemüket. Ha az elme csendes és a szellem ragyogó, akkor az ember nem követhet el hibát.

Ha füleid csak a magasztaló szavakat hallják meg és minden mást kizárnak, ha szemeid színes formák között tévelyegnek, akkor – bárhogy is szeretnéd – nem rendezheted dolgaid. Ezért becsülik oly nagyra az ürességet. A felkavart vízen hullámok fodrozódnak, a felkavart energia zavarossá válik; így a bölcsesség elhalványul. A halovány bölcsesség nem tudja eldönteni, mi a helyes; a hullámzó vizet senki sem használja tükörként.”

文子 *134

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„A tízezer élő egyetlen energiából kél; jin és jang formázza meg őket.

Az Ég és a Föld közötti tér egyetlen létező teste, a Világban minden egyetlen létező számtalan formája. Aki érti igaz természetét, azt Ég és Föld meg nem rémíti; aki ismeri a törvényeket, azt furcsa dolgok nem zavarják össze. A bölcsek a közeli által ismerik a távolit; számukra ezer mérföld nem több egy lépésnél.

Ha az Égen és a Földön az energia elillan, akkor vele az udvariasság, az igazságosság, a szerénység és a lelkiismeretesség forrása apad el. Ekkor az emberek egymást tapossák; a homályban és bizonytalanságban kegyetlenség és erőszak dúl.

A szerénység és a lelkiismeretesség hervadása a nép elkorcsosulása. Az elvárások egyre nőnek, a javak egyre csökkennek. Az emberek fáradtságos munkával sem képesek a szükségest megteremteni. A nép szegény, boldogtalan, és dühe viszálykodásba sodorja. Ezért nagyra becsülik a jószívűséget. Az embereket megalázzák, az egyenlőtlenség az úr; akik csoportokba gyűlnek, azok saját céljaikért küzdenek. A szívek megtelnek áskálódással, cselszövéssel és csalással. Ezért nagyra értékelik az igazságosságot. A férfiak és nők gondolkodás nélkül adják egymásnak magukat. Ezért nagyra tartják az illemet. Az élet és a lényeg értelme homályos, a nyomorúság terhe alatt eltorzul. Ezért szeretik a zenét.

A jószívűség, az igazságosság, az illem és a zene a hanyatlás elkendőzésének, és nem a bölcs vezetésnek eszközei.

Ha a szellem fényével békéssé tudod tenni az országot, akkor az emberek természete gyarapodik, hiszen elméjük visszatér a forráshoz. Ha az emberek jók, akkor az Ég jin ereje és a Föld jang hatalma eggyé lesz természetükkel, és karjaival óvja azt. Az anyagi javak gyarapodnak, mindenkinek jut kincs bőségben. Az emberek elfelejtik a becstelenséget, a gyűlöletet és a viszálykodást. Jószívűségre és igazságosságra nincs szükség, az Út és az erény békéje uralkodik az országban; az emberek nem tévednek el önbecsülésük sűrűjében.

Ezért csak az erény hanyatlása után lesznek az emberek jószívűek és igazságosak; csak az összhang elveszítése után rajonganak a zenéért; csak viselkedésük eltorzulása után kezdik imádni külsejüket.

Ha megismered az Út erényét ráébredsz, hogy nem érdemes jószívűnek és igazságosnak lenned. Ha megismered a jószívűséget és az igazságosságot rájössz, hogy nem érdemes szertartásokra és zenére vesztegetned időd.”

文子 *135

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Amikor naptárt készítesz, színeket, hangokat vagy ízeket különböztetsz meg, akkor a természetes egységet töröd darabokra saját bírálataid szerint.

Ha elhatározod magadban, hogy jóindulatú, kötelességtudó leszel, és szertartásokkal, zenével foglalkozol majd, akkor erényed mesterkéltté válik.

Minél több a tudás és képesség, annál jobban halványul az erény. Ezért a tökéletes ember tiszta és egyszerű, nem teszi bonyolulttá a bonyolultat.”

文子 *138

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Az Ég saját életerejét szereti, a Föld saját állandóságát kedveli, az emberek saját érzéseikben találnak örömet. Az Ég életereje a Nap és a Hold, a csillagok és a bolygók, a mennydörgés és a villám, az eső és a szél. A Föld állandósága a víz, a tűz, a fém, a fa és a föld. Az emberek érzései a gondolatok és az érzelmek.

Ezért ha lezárod az érzékek kapuit és ösvényeit, akkor egybeolvadsz az Úttal. Szellemed fénye a formátlanságba rejtőzik, az életerő és az energia a valósághoz tér vissza. Szemeid fényesek, de nem nézel velük, hallásod éles, de füleid nem hallanak. Elméd gondolatok nélkül működik, s mégis mindent ismer. Okoskodás nélkül megszabadulsz, vélemények nélkül tudó leszel. Ez a tudás az élet és a szív valódi állapotának felismerése, ezért valódi, hasznos tudás.

Az életerő a szemeket megtöltve tisztánlátást okoz, a füleket elérve tiszta hallást hoz, az elmében összegyűlve a gondolatokat elmélyíti. Ezért ha lezárod érzékeid kapuit, akkor egész életedre megszabadulsz minden szenvedésedtől. Az igazi ember teste nem születik, és nem hal meg.”

文子 *139

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Ha csónakod a sebes folyó összetöri vagy szekered tengelye egy rönknek ütődve elhasad, akkor nem az elemeket hibáztatod, hanem a mesterembert, mert a bajt az ő hibája okozta. Az Úton az okoskodó összezavarodik, a szándékosan erényes veszélybe kerül, az elméjére figyelő semmit sem lát.”

文子 *140

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)