Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

文子 *31 - 40

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Akiket bölcseknek nevezünk, azok elégedettek helyükkel és kedvüket lelik munkájukban, bármilyen korban élnek is.

A bánat és a boldogság az erény elvesztése, a rokonszenv és az ellenszenv az elme terhe, az öröm és a harag pusztán kicsapongás az Úton.

Ezért a bölcsek születése égi esemény, halála pedig dolgok átalakulása.

Nyugalomban egybeolvadsz a sötétséggel, tetteidben magad vagy a fény.

Így a forma mestere az elme, az elme ékszere a szellem.

A test összeroskad, ha megállás nélkül dolgoztatják, az életerő elapad, ha folyton használják. A bölcsek tudják ezt, ezért sohasem mernek túlzásokba esni.

A létre nemléttel válaszolnak; a forrást mindig megtalálják. A teljességet ürességgel keresik; a mértéket el nem hibázzák. Életüket békés derűvel és tiszta nyugalommal élik. Nem kerülnek senkit, és nem is kötődnek senkihez.”

文子 *31

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Ha a világot egyszerűnek tartod, akkor nem terheled szellemed, ha a tízezer dolgot jelentéktelennek tartod, akkor elméd nem zavarodik össze. Aki az életet és a halált egyformának tartja, az nem ismeri a félelmet, aki a változást tartja állandónak, az mindent tisztán lát.

A tökéletes ember olyan oszlopnak támaszkodik, amely sohasem inog meg, olyan úton jár, amelyen nincs akadály. Abból a forrásból merít, ami sohasem apad ki, attól a tanítótól tanul, aki sohasem hal meg. Bármihez fog, mindig sikerrel jár, bárhová megy, mindig célba ér, s bármit tesz, sorsát mindig magában hordja: így ténykedik rendíthetetlenül. Balsors, jószerencse, haszon vagy sérelem elméjét soha nem kavarja fel.

Az igazságosan cselekvőt a halál nem félemlíti meg; mennyivel inkább igaz ez azokra, akik nem cselekednek. Aki a nem-cselekvést gyakorolja, annak nincsenek terhei, s akinek nincsenek terhei, az a világot térképként használja: odafenn a tökéletes emberek útjait vizsgálja, hogy az Út és az erény titkainak mélyére hatolhasson, idelenn pedig a világi szokásokat figyeli, s majd' elsüllyed a szégyenkezéstől.

A világgal való szakítás a tudás Útjának kezdete.”

文子 *32

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Az emberek rang, hatalom, és vagyon után sóvárognak, de ezek a dolgok a testhez képest jelentéktelenek. Ezért a bölcs csak annyit eszik, hogy az üresség megteljen és az energia el ne vesszen; úgy öltözik, hogy testét eltakarja, s meg ne fázzon. Eredeti állapotához igazodik, és minden mást elutasít; szerzésre nem vágyik és nem gyűjt magának túl sokat.

Látása tiszta, de nem használja szemeit, hallása éles, de nem használja füleit. Csendes, szavát sem hallani. Elméjét elengedi, ezért nem gondolkodik; eszességét hátrahagyja, ezért a végső egyszerűséghez tér vissza; éltető szellemét pihenteti, ezért nem köti a tudás. Így vonzalmak és ellenszenvek nem ejtenek foltot rajta.

A megtisztulás és a terhektől való szabadulás érdekében legjobb a forrásnál maradni. Ha sohasem hagyod el a forrást, akkor minden tetted siker koronázza.

Aki képes az élet harmóniáját megőrizni, azt vagyon el nem csábítja. Aki ismeri belső és külső egységének titkát, azt hatalom meg nem ingatja.”

文子 *33

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Akik az ősi időkben jártak az Úton, azok uralták érzéseiket, természetüket, és elméjüket: összhangban tartották őket. Az Út örömei feledtették velük névtelenségüket, az erény biztonságában elfeledték szegénységüket.

Nem hagyták, hogy az igaz természetük számára haszontalan dolgok lerombolják erényüket, nem engedték, hogy az élettel ellenkező dolgok megzavarják békéjüket. Nem gondolkodtak és nem cselekedtek önkényesen, ezért mértéktartásuk példa lehet az egész világ számára.

Gyomruk nagysága szabta meg, mennyit ettek, testük mérete szabta meg, hogyan öltöztek és hol éltek. Mindig valódi állapotuknak megfelelően cselekedtek.

A világot nem tartották lényegesnek, ezért nem próbálták birtokukká tenni.

Az ilyen emberekről mondható el, hogy értik, és magukban hordozzák az Utat.”

文子 *34

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Az energia, melyet az emberek a természettől kapnak, az érzékszervek szempontjából egyforma, de felhasználásának módja nagyon eltérő: egyesek általa élnek, mások miatta halnak meg; némelyek felemelkednek, mások jelentéktelenné válnak segítségével.

A szellem a tudás kincsestára: ha a szellem folttalan, a tudás felragyog. A tudás a szív székhelye: ha a tudás valós, a szív csendes. Az emberek tükörként nem a folyó, hanem a tó vizét használják, mert az tiszta és mozdulatlan. Amikor szellemed megtisztul és figyelmed összpontosul, akkor ismerheted fel igaz természetedet.

Ezt csak úgy használhatod fel, hogy nem élsz vissza vele. Ha a tükör tiszta, por be nem porolja, ha a szellem tiszta, vágyak meg nem tévesztik.

Bármerre mozdul az elme, a szellem mindig háborog, de ha visszavezeted az ürességbe, akkor a cselekvés vágya kialszik, és a szellem megbékül. Ez a bölcsek szabadsága.”

文子 *35

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„A bölcsek igaz természetüket követik, ez minden: gyomruk nagysága szerint esznek, testük mérete szerint öltözködnek. Mivel mértéktartók; elméjüket a kapzsiság be nem szennyezheti.

Csak akkor uralhatod a világot, ha semmi közöd a világhoz, csak akkor kezelheted megfelelően hírnevedet, ha nem törekedsz megszerzésére. Ha igazán megismered a természet és az élet valódi állapotát, akkor a jószívűséget és az igazságosságot ajándékul kapod.

Ha szellemed csillogását semmi sem tompítja és elméd semmi sem terheli, akkor tökéletesen tiszta, békés és gondtalan vagy, és kiegyensúlyozott életet élsz. Hatalom és vagyon nem csábít el, hang és forma meg nem téveszt. Szónokok meg nem ingathatnak, tudósok ki nem mozdíthatnak, harcosok meg nem rémíthetnek. Ez az igazi emberek szabadsága.”

文子 *36

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„A csendes elvonatkoztatás és a könnyű szív az életet ápolja, a békés boldogság és a tiszta önzetlenség az erényt óvja.

Ha a külső nem zavarja meg a belsőt, akkor a természet rálel a legmegfelelőbbre. Ha a csend nem borítja fel az összhangot, akkor az erény saját helyén pihen.

Ha minden pillanatban az életet táplálod és az erényt hordozod magadban, akkor az Út ismerőjének és megtestesítőjének vagy nevezhető. Ekkor ereidben szabadon áramlik a vér, szerveidben pedig felesleges energia nem halmozódik fel. Balsors vagy jószerencse meg nem zavarhat, feddés vagy dicséret meg nem ingathat.

Manapság minden az életünket szipolyozza, életerőnket issza, mintha az kiapadhatatlan forrás vize lenne. Lehet, hogy meg akarjuk akadályozni ezt, de vajon melyikünk képes erre?

Ha egy csésze zavaros vizet akarunk megtisztítani, akkor egy nap is eltelhet, míg szemöldökünket és szempilláinkat tisztán látjuk a vízben, de pusztán egyetlen mozdulat kell ahhoz, hogy semmit ne lássunk tükröződni benne. Az emberek éltető szelleme olyan, mint egy csésze víz: könnyű felkavarni és nehéz megtisztítani.”

文子 *37

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„A legbölcsebb a természet törvényeit követi, a kevésbé bölcs csodálja a legbölcsebbet, a legkevésbé bölcs miniszterekre bízza a dolgokat. Miniszterekre bízni a dolgokat biztos út a veszélyhez és a pusztuláshoz, a legbölcsebbre felnézni hülyeség és zűrzavar forrása, a természet törvényeinek követése Ég és Föld kormányzásának módja.

A legfontosabb az üres nyugalom: nincs semmi, amit az üresség be ne fogadna, amit a nyugalom el ne bírna. Ha ismered az üres nyugalom ösvényét, akkor be tudod fejezni azt, amihez hozzáfogtál. A bölcsek ezért tartják a nyugalmat rendnek és a nyugtalanságot rendellenességnek.

Ezért mondják: Ne zavarodj össze, ne rettegj, és minden dolog magától letisztul. Ne idegeskedj, ne lepődj meg semmin, és minden magától helyére kerül.”

文子 *38

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Aki arra használja elméjét, hogy kiváló és hatalmas legyen, az olyan, mint az eszelős szél, mint a tomboló vihar: nem tarthat sokáig. Ezért a bölcsek elméjüket az Út segítségével uralják, kitartanak az Egy mellett, nem terveznek semmit, és így nem borítják fel az energiák egyensúlyát.

Látják a parányit és alkalmazkodók maradnak, visszahúzódnak és nem vágynak semmire. A folyók és tengerek példáját követik: mivel a folyók és a tengerek nem szándékkal cselekednek, ezért természetes fejlődésnek köszönhetik érdemeiket és hírüket.

Az Úton a nagyot a kicsiny hozza létre, a sok pedig a kevésre épül. Így a bölcsek az Út segítségével uralkodnak a világon. Alkalmazkodók, engedékenyek, meghatározhatatlanok és titokzatosak, ezért meglátják a kicsinyt. Minthogy mértékletesek és egyszerűek, meglátják a parányit is. Látják a kicsinyt, ezért elérik a hatalmasat; látják a parányit, ezért elérik a gyönyörűségest.

Az Ég útja a magas lesüllyesztése és az alacsony felemelése, a sok csökkentése és a kevés növelése. A folyók és a tengerek a föld mély pontjait keresik, ezért hasznosak és becsesek a világ számára.

A bölcsek alázatosak és szerények, tiszták és békések, szavaik pedig tiszteletteljesek: ez a jelentéktelen meglátása. Elfogulatlanok, nem vágynak birtoklásra: ez a hiányzó észrevétele. Meglátják a jelentéktelent, ezért fontossá válnak, észreveszik a hiányzót, ezért elérik a jóságot és a tisztánlátást.

A büszke nem sikeres, a különc nem él sokáig; az erős meghal, akinek lejár ideje, az elenyészik. A heves szél, a tomboló vihar nem tart egész napon át, a szakadékot nem lehet egy pillanat alatt feltölteni. A heves szél és a tomboló vihar erővel erős, ezért nem tarthat sokáig. A szakadékot erő tölti meg, ezért sorsa az üresség.

A bölcsek megmaradnak a nőies mellett, és megszabadulnak szertelenségüktől, önteltségüktől. Egyikük sem merészel erővel cselekedni. Mivel kitartanak a nőies mellett megalapozhatják a férfiast; nem szertelenek és nem önteltek, ezért sokáig élnek.”

文子 *39

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)

 

 

Lǎozǐ (老子) mondta:

„Az Ég útja a felemelkedés után a leereszkedés, a beteljesülés után az elfogyás: példa erre a Nap és a Hold. Ezért a bölcsek napról-napra kevesebbek lesznek; érzéseiket megtisztítják, és sohasem mernek megelégedni önmagukkal.

Az emberi érzések természete olyan, hogy mindenki fontos akar lenni, de senki sem kedveli az észrevétlenséget; mindenki haszonra törekszik és kerüli a veszteséget; mindenki szereti a jólétet és irtózik a nyomorúságtól; mindenki a megbecsülést akarja, nem az alázatosságot. A közönséges emberek így éreznek és ezek szerint törekednek, ezért sorsuk kudarc. Dolgokba kapaszkodnak, ezért nem képesek uralni azokat.

Így a bölcs az Eget követi: törekvés nélkül sikeres, kötődés nélkül teljes. Érzékszervei nem különböznek más emberekétől, de egészen más ösvényen jár, s ezért a halál kegyes hozzá.

A régi idők királyainak volt egy különleges eszközük, ami azt a célt szolgálta, hogy emlékeztesse őket. Amikor ez az eszköz egyenesen állt, akkor üres volt, s amikor megtelt, felborult. Ennek lényege: ha a dolgok teljesen kifejlődnek, akkor pusztulni kezdenek; amikor a Nap delelőre ér, nyomban nyugovóra indul. Ha a boldogság elapad, az ember szomorú.

Az éleselméjűség és a nagy tudás őrzője a tudatlanság; a tanulás és az ékesszólás fenntartója a szerénység; a harci erő és a bátorság védelmezője a félelem; a jólét, a rang és a kiválóság őre a visszafogottság; az egész világ iránt érzett jóindulat alapja a mély tisztelet. A régi idők királyai ezzel az öt dologgal őrizték a világot. Akik ezt az ösvényt választják, azok nem akarják a teljességet; csak üresség által érhetik el a beteljesülést és az örökkévalóságot.”

文子 *40

(Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai)